Mit mond a Biblia az alázatról?
Válasz
A Biblia az alázatot szelídségként, alázatosságként és önmagunk hiányaként írja le. Az alázatos görög szó a Kolossé 3:12-ben és másutt szó szerint az elme alázatosságát jelenti, tehát azt látjuk, hogy az alázatosság szívbeli hozzáállás, nem csupán külső magatartás. Kimutathatja az alázatosságot, de szíve még mindig tele van büszkeséggel és arroganciával. Jézus azt mondta, hogy akik lélekben szegények, azoknak lesz a mennyek országa (Máté 5:3). Lélekben szegénynek lenni azt jelenti, hogy csak azok öröklik az örök életet, akik elismerik, hogy szellemi értékük abszolút csődbe ment. Ezért az alázat előfeltétele a kereszténynek.
Amikor bűnösként jövünk Krisztushoz, alázattal kell jönnünk. Elismerjük, hogy szegények és koldusok vagyunk, akik semmivel sem jönnek, hogy felajánlhassanak neki, csak a bűneinket és a megváltás iránti igényünket. Elismerjük érdemeink hiányát és teljes képtelenségünket megmenteni magunkat. Aztán amikor felajánlja Isten kegyelmét és irgalmát, alázatos hálával fogadjuk el, és életünket Neki és másoknak ajánljuk. Meghalunk önmagunknak, hogy új teremtményekként élhessünk Krisztusban (2Korinthus 5:17). Soha nem felejtjük el, hogy értéktelenségünket végtelen értékére, bűneinket pedig igazságára cserélte fel. A mostani életet az Isten Fiába vetett hitben éljük, aki szeretett minket, és önmagát adta értünk (Galata 2:20). Ez az igazi alázat.
A bibliai alázatosság nemcsak a királyságba való belépéshez szükséges, hanem ahhoz is, hogy nagyok legyünk a királyságban (Máté 20:26-27). Itt Jézus a példaképünk. Ahogyan Ő nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy szolgáljon, úgy nekünk is el kell köteleznünk magunkat a mások szolgálatában, az ő érdekeiket a miénknél magasabbra tartva (Filippi 2:3). Ez az attitűd kizárja az önző ambíciót, az önhittséget és az önigazolással és önvédelemmel járó viszályt. Jézus nem szégyellte magát szolgaként megalázni (János 13:1-16), még a kereszthalálig sem (Filippi 2:8). Alázatában mindig engedelmes volt az Atyának, és az alázatos kereszténynek is hajlandónak kell lennie arra, hogy félretegye minden önzését, és engedelmeskedjen Istennek és Igéjének. Az igazi alázat istenfélelemhez, elégedettséghez és biztonsághoz vezet.
Isten megígérte, hogy kegyelmet ad az alázatosoknak, míg a kevélyeknek ellenáll (Példabeszédek 3:34; 1Péter 5:5). Ezért be kell vallanunk, és el kell vetnünk a büszkeséget. Ha felmagasztaljuk magunkat, szembehelyezkedünk Istennel, aki kegyelmében és a magunk javára megaláz minket. De ha megalázzuk magunkat, Isten több kegyelmet ad nekünk, és felmagasztal (Lk 14,11). Jézus mellett Pálnak is példát kell mutatnia az alázatosságra. A kapott nagy ajándékok és megértés ellenére Pál az apostolok közül a legkisebbnek és a bűnösök legfőbbjének tekintette magát (1 Timóteus 1:15; 1 Korinthus 15:9). Pálhoz hasonlóan az igazán alázatosak is Isten kegyelmével és a kereszttel dicsekednek, nem pedig az önmegigazulásukkal (Filippi 3:3-9).