Mi a bibliai teremtéstörténet?
Válasz
Az alapvető teremtéstörténet az 1Mózes 1-ben és 2-ben található, az Édenkertben történtek leírása pedig a 3. fejezetben. Az 1.Mózes 1. könyve azelőtt kezdődik, hogy bármi létezne, kivéve magát Istent. Isten kinyilatkoztatása önmagáról és az emberiségre vonatkozó akaratáról a teremtéstörténet kezdete. Kezdetben Isten teremtett mindent a világegyetemben (1Mózes 1:1). Ez magában foglalja az összes mennyei testet (beleértve minden csillagot és bolygót), valamint mindent, ami a földön található. Jóllehet Isten hármas természete nem szerepel egyértelműen a Teremtés könyvében, Isten kinyilatkoztat minket az istenségben (1Mózes 1:26). A Lélek tevékeny a teremtésben (1Mózes 1:2), akárcsak Krisztus (János 1:1–3; Kolossé 1:15–17).
A teremtés hat napja alatt Isten megalkotta a fényt, az univerzumot és a földet (1. nap); az égbolt és a légkör (2. nap); szárazföld és minden növényvilág (3. nap); a csillagok és az égitestek, beleértve a napot és a holdat (4. nap); madarak és vízi élőlények (5. nap); és az összes szárazföldi állat és az ember (6. nap). Az emberiség különleges minden más teremtménynél, mert Isten képmását viseli (1Mózes 1:27), és felelőssége a föld sáfársága és leigázása (28. vers). Az egész teremtés hat nap alatt készült el a maga hatalmas választékában és csodálatos szépségében. Isten bejelentette, hogy teremtése nagyon jó volt (31. vers). Az 1Mózes 2. könyve látja Isten teremtő munkájának végét, és részletesebben beszámol az ember teremtéséről.
A hetedik napot Isten nyugalma jellemzi. A többi nem azt sugallja, hogy Isten fáradt volt; inkább az Ő pihenése egyszerűen a munka beszüntetése volt. Isten elkészült, és a világegyetem olyan lett, amilyennek Ő akarta. Isten hat munkanapja, amelyet egy munka nélkül követ, azt a mintát hoz létre, hogy a hétből egy napot pihenésre fordítsunk, és meghatározza a hét napjainak számát még ma is. A szombat megtartása később Isten választott népének megkülönböztető jegyévé vált (2Mózes 20:8–11).
A Genesis 2 közelebbről megvizsgálja az ember teremtését. Ez a szakasz nem egy második teremtéstörténet, és nem is mond ellent az 1Mózes 1-nek. Az 1Mózes 2 egyszerűen csak egy lépést tesz egy lineáris jelentéstől, hogy az olvasót Isten egyedülálló, emberrel kapcsolatos munkájára irányítsa. Isten a föld porából formálta az embert, akit korábban teremtett. Miután megformálta az ember testét, Isten életet – lelket – lehelt belé. Az a tény, hogy Isten úgy döntött, hogy így formálja meg az embert, azt mutatja, hogy nagy gondja van ennek a folyamatnak. Isten ezután az első embert, Ádámot egy különleges helyre, az Édenkertbe helyezte. Eden gyönyörű volt és bőséges. Ádámnak szinte mindene megvolt, amire szüksége volt, beleértve az élelmet és a termelő munkát is. Isten azonban nem végzett az emberrel.
Isten úgy segített Ádámnak, hogy meglássa, hogy szüksége van párra, azáltal, hogy átnézte az összes többi teremtményt, és elnevezte őket (1Mózes 2:19–20). A névadási folyamat végén Ádám megértette, mi hiányzik belőle. Isten elaltatta Ádámot, majd Évát olyan gonddal formálta meg, mint Ádámot (21–22. vers). Éva Ádám bordájából készült. Amikor Isten elhozta Évát Ádámhoz, a férfi azonnal megértette, hogy ő különleges. Ő volt a párja, a kiegészítője, és a testének húsa (23. vers).
Isten Ádámot és Évát is Isten képére teremtette (1Mózes 1:27). A Biblia teremtéstörténete a családot a társadalom alapvető építőköveként határozza meg (1Mózes 1:24; vö. Máté 19:5–6). Isten által rendelt intézményként a házasság csak egy férfi és egy nő között lehet.
Ádám és Éva az ártatlanság állapotában születtek (1Mózes 1:25), és nem követtek el bűnt. Élvezték a közösséget Istennel az Édenben, és azt a szabadságot, hogy a kert bármely fájáról ettek, egy kivételével (1Mózes 2:16–17). Istennel való kapcsolatuk része egy egyszerű szabály beépítése volt: Ádámnak és Évának megtiltották, hogy egyenek a jó és a rossz tudásának fájáról (1Mózes 2:17).
Évát valamikor megkísértette a kígyó, hogy egyen a tiltott fáról, amit meg is tett. Ádám is evett, és engedetlenségben csatlakozott feleségéhez (1Mózes 3:1–6). Amikor Ádám és Éva vétkezett Isten ellen, elvesztették ártatlanságukat, és természetük megromlott (1Mózes 3:7–12). A bűn következményekkel járt. A halál folyamata azonnal megkezdődött. Isten megátkozta a kígyót, hogy örökké a földön másszon, és az emberek gyűlöljék (14–15. vers). Isten megbüntette Évát a szülés és a férjével való konfliktus miatti fájdalomra (16. vers), Ádámot pedig fáradsággal és fáradságos munkával (17–19. vers). Ádámot és Évát pedig kiűzték az Éden kertjéből, és megtagadták az élet fájához való hozzáférést (1Mózes 3:22–24).
Isten nagy irgalmában Ádám és Éva szégyenét is elfedte (1Mózes 3:21), és reményt adott nekik a Megváltó ígéretében. A Biblia első említése az eljövendő Messiásról az 1Mózes 3:15-ben található, amelyet gyakran protoevangéliumnak neveznek. Az asszony Magva eljön, hogy összetörje a Kígyó fejét, annak az árán, hogy magát megrongálják. Tehát a teremtéstörténet szerves részét képezi Jézus kereszthalálának, valamint a Sátán és az átok feletti diadalának előrejelzése.